2012. június 12., kedd

Vesék gyógyítása masszázzsal


A vesék gyógyítása
A vese a test egy másik igen fontos szerve. Amikor a vesék nem meg­felelően működnek, a test egészének működése leáll, ezért nagyon fontos a vesék helyes működésének fenntartása. Ma, a mérgezett le­vegő, a mérgezett ételek és a mérgezett víz korában a vesének na­gyon keményen kell dolgoznia, hogy ezt a rengeteg méreganyagot ki­szűrje.
Volt olyan barátom, aki miután vesebajjal kórházba szállították, szinte néhány nap alatt életét vesztette. Az orvos hatalmas adag an­tibiotikumot és más drogokat adott neki, hogy legyőzze a fertőzést. Ennek hatására azonban elsőként a vese működése legyengült, mert nem volt képes a testben felhalmozódott tisztátalanságot kezelni. Az­tán, amikor még erősebb mérgekkel árasztották el, a vese egyszerűen felmondta a szolgálatot.

A vese reflexpontjainak ellenőrzése
(Talpon) 


A figyeljük meg, hogy a vesereflexpontok kicsivel a közép­vonal felett, a talp közepéhez eléggé közel helyezkednek el. Nyomjuk meg ezt a reflexpontot. Amennyiben érzékeny, ez azt jelenti, az élet­erő energiakeringése a vesében nem megfelelő. Masszírozzuk meg néhányszor ezt a pontot. Vigyázzanak, lehet, hogy nagyon érzékeny lesz. Amennyiben talpunkon a bőr vastag vagy bőrkeményedéses, ak­kor valamilyen reflexmasszírozóra lesz szükségünk, mint például a ké­zi reflexmasszírozó. Ezenkívül még a reflexgörgő és a lábmasszírozó is jó szolgálatot tehet ezen a területen. Amikor a vese reflexpontjait masszírozzák, legyenek óvatosak, és ne kezeljék azokat nagyon sokáig. A masszázs ne tartson tovább 30 másodperc­nél egy alkalommal. Ne feledjék, amikor a reflexpontokat masszíroz­zák, sok méreg szabadul fel a szervezetben, és a veséknek még kemé­nyebben kell dolgozniuk, hogy megszabaduljanak ezektől a mérgek­től. Ezért a legelején segítsük a vesét, legyünk türelmesek.



Vese fájdalmak
Most térjünk át a kézre. Megkereshetik a kéz közepén elhelyezkedő vesereflexpontokat. Nyomjuk meg és masszírozzuk át a vese pontjait, ahogy azt a lábon is tettük.


A vese test reflexpontjai
 
Emlékezzenek rá, hogy a vese nem megfelelő működése a húgyhó­lyagra és a nemi mirigyekre egyaránt kihat. Ezért aztán, amikor a ve­se reflexpontjait masszírozzuk, a húgyhólyagot és a nemi mirigyeket is ingereljük. Keressék meg, és figyeljék meg, hogy a vese reflexpontjai milyen közel vannak a test oldalához. Az ujjak­kal nyomják meg ezeket a mellkas és a csípőcsont között elhelyezke­dő lágy részeket. Ebben a testhelyzetben a hüvelykujj éppen a hát lágy részéhez fog esni. Most csúsztassuk el a hüvelykujjat kicsit a gerincoszlop felé, és keressünk érzékeny pontokat. Itt található a ve­se. Háromig számolva nyomjuk meg a pontokat, majd háromig tartsunk szünetet, és ismételjük meg az egészet háromszor egymás után. A nyomás ne legyen erős, csak könnyed, de azért elég erős ahhoz, hogy érezzük. Most a fejen lévő vesereflexpontokat masszírozzuk meg . Ne feledjük, hogy a vesebajok szembetegségeket is okozhatnak.
Amikor teljes testmasszázst végzünk, ugyanúgy ingereljük a vese, a húgyhólyag reflexpontjait, mint a nemi mirigyekét.
A beteg vese komoly bajokat okozhat, ezért, ha néhány napi rend­szeres reflexmasszázs után is gondjaik vannak a vesével, jobb, ha felkeresik a természetgyógyászukat,orvosukat. Amennyiben orvosra van szükség, a természetgyógyász javasolni fogja, hogy keressék fel.


Segítség a húgyhólyagnak
A húgyhólyag fő feladata a vizelet időszakos tárolása. Helyzetét és alakját a telítettségétől függően változtatja. Elsősorban a belekéhez hasonló lágy izomtakaróból áll, de annál valamivel vastagabb. A két húgyhólyag a húgycsőbe üríti tartalmát, ami kivezeti a testből a vize­letet.
A talp belsején, a sarok padozatához közel van egy lágy szivacsos terület. Az ezen a területen lévő reflexpontokat na­gyon érzékenynek fogják találni, hogyha gond van a húgyhólyagjuk­kal. A hüvelykujjal, lágy körkörös mozdulatokkal, masszírozzunk át minden érzékeny pontot. Mindig masszírozzuk meg mindkét lábat. Ezek a pontok nagyon közel vannak a végbél, a prosztata és a gerinc alsó szakaszának pontjaihoz, ezért talán nem is lesznek képesek meg­különböztetni őket egymástól. Hogyha fáj, masszírozzák ki a fájdal­mat, és soha ne feledjék, a fájdalom arra utal, hogy egy adott terület nem jut elegendő elektromos energiához, ami pedig elősegíthetné a gyógyulását. A sarkat is masszírozhatják a húgyhólyag gyógyításának érdekében. Ragadjuk meg a sarkat, és az ujjakkal mélyen nyomkod­juk meg alulról. Mindkét lábon végez­zük el a masszázst.
A kéz- és lábreflexpontok kezelése
Térjünk rá a húgyhólyag kézen elhelyezkedő reflexpontjaira, melyek a hüvelyk- és a mutatóujj közötti hártyán találhatóak. Ahogy már említettük, ezen a területen nagyon sok más testrész reflexpontját is megtalálhatjuk, köztük a húgyhólyagét is. Ha a tenyéren vagy a kéz­fejen egy fájó pontot lelünk, masszírozzuk ki.
A húgyhólyag sokféle betegségét sikerült már megszüntetni ezek­nek a reflexmasszírozó technikáknak a segítségével. Nagyon hatéko­nyan elősegítik a test öngyógyító mechanizmusait..
A húgyhólyag lábreflexpontjainak masszírozásakor haladjunk to­vább a lábfejre, annak közepére, ahol a vesereflex elhelyezkedik. Ugyanezzel a módszerrel dolgozzunk a kéz masszírozásakor is. A hü­velykujj előtti lágy tenyérrésztől kezdjük, és a húgyvezeték reflexpont­jait kövessük végig, egészen a vese pontjáig, a kéz közepéig. Mindig, mindkét kézen és lábon végezzük el a kezelést, kivéve, ha más útmu­tatást kaptunk. Most pedig a láb hátulsó részén lévő pontokat csip­kedjük meg és masszírozzuk át, ahogy annak idején az aranyér és a prosztata kezelésénél tettük. Nem csoda, ha ezek a pontok fájdalma­san reagálnak a masszázsra, ugyanis alsó végtagjaink több pontjához is kapcsolódnak.
A csukló reflexpontjait is meg kell nyomkodnunk, de csipkedés helyett jobb, ha nyomjuk és masszírozzuk a csukló teljes területét. A csukló kézfeji és tenyér felőli oldalán egyaránt végezzük el a masszázst.



A fej- és a testreflexpontok


Amikor a fejreflexpontokat nyomkodjuk, elkerülhetetlen a test több szervének és mirigyének az érintése.
Megfigyelhetjük, hogy a húgyhólyag a szemé­remcsont felett, egy lágy, szivacsos részen helyezkedik el. Mindkét ke­zünk ujjait használva finoman nyomjuk meg ezt a területet. A húgy­hólyagot nyomjuk. Ne mozgassuk az ujjakat ezen a területen, inkább tartsuk ki a nyomást, lassan háromig számolva, és aztán tartsunk háromig számolva szünetet. Most a jobb tenyeret fektessük a húgyhó­lyag fölé, és tegyük rá a bal tenyeret. Tartsuk meg kezünket így néhány pillanat erejéig. A legjobb, ha a ruhát eltávolítva, a bőrön közvetlenül végezzük el ezt a masszázst. Amennyiben valakinek a segítségével vé­gezzük a kezelést, az még jobb, hiszen ő még erősebb gyógyító ener­giát képes küldeni saját testének energiájából. A reflexmasszázs leg­több technikájára érvényes ez az állítás.



A vesekövek és a fehérjefogyasztás kapcsolata

A túlságosan sok fehérje fogyasztása vesekövek kialakulásához vezet­het. Nagyon fájdalmas betegség ez, amely a legújabb orvosi felméré­sek szerint, megközelítőleg egymillió amerikai állampolgárt sújt.
Dr. Helen Linkswiler, a madisoni Winconsin Egyetem táplálkozás­kutatója kilencféle tisztított fehérjekombinációt és kalcium-kiegészítőket adott tizenöt önkéntes férfi és női jelentkezőnek. Azt találta, hogy azok a jelentkezők, akik több fehérjét kaptak, kalciumot veszí­tettek még akkor is, ha kalcium-kiegészítést is kaptak a fehérje mellé. A kiürülő kalcium pedig a veséken keresztül kiválasztódott, ahol ve­sekövet is létrehozhat, magyarázta a kutató.
Dr. Linkswiler azt állítja, adatai kimutatják, hogy a sok fehérje megsemmisítő hatással lehet a csontozatra. Úgy tartja, amennyiben sok kalciumot veszítünk, mint ahogy az páciensei esetében is történt — például több, mint 60 milligrammot naponta, egy éven keresztül —, akkor testünk kalciumtartalmának mintegy 10-25%-át veszítjük el, melynek 90%-át szervezetünk a csontokból vonja el.
Azt is hozzáfűzte, azok a kliensek, akik alacsony fehérjetartalmú étrenden éltek, nem veszítettek kalciumot. Azok az emberek, akik napi 25 gramm fehérjét vettek magukhoz — ami az amerikai felnőttek esetén általános —, csak kevés kalciumot veszítettek.
Dr. Linkswiler azt javasolja a vesekővel rendelkező betegeknek, hogy fogyasszanak kevesebb fehérjét, és több kalciumot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése